9.Caleb

Úgy éreztem Audrynak csak púp vagyok a hátán, hogy még egy folt a könyvében, ami pont a legrosszabbkor jelenik meg. Miután becsukta az ajtót elindultam. Először azt sem tudtam hová, csak az volt a lényeg, hogy egyedül lehessek. Újra kezdtem magamba zuhanni. Mintha újra élném azt a napot, mikor Kyle itt hagyott. Az érzés, hogy senkinek sem kellek elhatalmasodott rajtam. Egy cél lebegett a szemem előtt és ez az, hogy ezen változtatni akartam. A jó kisfiú szerep már hozzám nőtt, de minden fontosabb embertől csak azt kaptam, hogy nekem ennél több kell. Igaz a legtöbb ember örülne, ha ilyen lenne a barátja, de akkor a valóságban mért van az, hogy mindenki a rosszfiúkra bukik?

A mély fájdalom után végre eszembe jutott az egyetlen hely, ahová elmenekülhetek a világ elől, a temető. Ismét csak oda tudok menni, nincs más hely, ami jobban lelket tudna önteni belém, mint Kyle sírja. A baj csak az volt, hogy mire eljutottam oda már besötétedett. Ilyenkor már zárva van a kapu, ezért egy titkos átjárón- szétvágott kerítésnél- mentem be. Szerencsémre a legelső alkalommal, mikor kiszöktem zseblámpával jöttem és azóta a közeli bokorba rejtem, hogy az ilyen pillanatokban legyen valami világításom. Egyenesen előre haladtam, majd a harmadik elágazásnál balra fordultam. Úgy tíz lépés múlva még egyszer balra és a 20. sírhoz érkezve az Kyleé. Eléggé kihalt helyre került, pont ezért szeretek idejárni. A sír mögött már csak fák, bokrok sokasága látszódik.

Leültem a sírra és magamhoz vettem a fa tövébe elrejtett kis italomat. Egy wiskey társaságában szoktam beszélni hangosan. Ez olyan mintha Kyle- al iszogatás közben beszélgetnénk, és ő természetesen meghallgat engem.

-          Jó rég jöttem már el hozzád. Eddig nem volt szükségem a segítségedre, de ma az a lány felnyitotta a szememet, hogy mennyire nem kellek senkinek sem így. Valami baj van velem?

Vártam volna a választ, de mindhiába.

-          Mit is képzelek, semmi sem érdekes bennem. Az egyetlen ok, hogy ennyien voltak jóba velem, az te voltál. A barátaim többsége meg azért maradt meg, mert a lányok szeretnek egy magamfajtával beszélgetni. Mintha valami meleg legjobb barát lennék.

Már is az járt a fejemben, hogy most mit mondana Kyle, ha itt lenne.

-          Te tökfej. Nem vagy meleg! Annyi kell, hogy a jófiús stílusodat, átalakítsd férfivá. Egy érett nő, szereti, ha a kiszemeltje férfias, izmos, kissé rossz, de az is nagyon fontos, hogy egy kisfiús imidzse legyen, amit a humorával díszít. Vegyél rólam példát. Tudod, hogy egy tipikus romantikus alkat vagyok, de azt is, hogy kemény, mint egy szikla. A rossz szóról meg annyit, hogy tőlem nyúlta le. – viccelődöt minden alkalommal.

Aztán beugrott.

-          Eljárok kondizni. Próbálok minél több időt Michael-el tölteni. Eljárok a többiekkel közös programokkal.

Aztán áttértem egy másik témára.

-          Tudom, hogy furcsa, de létezhetnek vámpírok? Azóta aggaszt ez a kérdés, amióta láttam, hogy megtámadta Audryt valami, ami úgy nézett ki, mint egy vérszívó.

Amint kimondtam a vérszívó szót, ködbe borult a temető. Mintha megidéztem volna a szellemeket. Aztán a ködben egy férfialak ábrázolódott ki.

-          Ki az? –mormogtam mély hangon.

-          A te legrémisztőbb álmod. –szólt vissza.

-          Nem félek tőled, sem a haláltól.

-          Talán kéne.

Mikor elég közel került hozzám láttam, hogy egy fekete bőrdzsekit viselő férfi áll előttem. A szemei fényesen izzódtak, mint a vámpíros történetekben. Egy kemény kiállású huszonéveset pillantottam meg személyében.

-          Te vámpír vagy? –érdeklődtem felőle.

-          Igen. Még így sem félsz tőlem?

-          Nem. Miért félnék, ha az egyetlen ember, aki miatt itt maradnék már meghalt?

-          Az ott, az ő sírja? –hirtelen kedves üzemmódra váltott.

-          Kyle, az ikertestvérem, a legjobb báty. Ő élt, minden nap csinált valamit, amivel boldogabb lett az élete. Én az ő árnyékában éltem, próbáltam hasonlítani rá.

-          Ezt sajnálattal hallom.

-          Miért jöttél? Gondolom nem az életemre voltál kíváncsi.

-          Már régóta figyellek, hogy mi köthet ide téged. Tudod, hasonlítunk. Én is elvesztettem valamit, vagyis valakit. Ő volt az egyetlen, akiért érdemes volt a holnapot megérni, de egy balesetben meghalt. Egy tűzben elégett. De ez már 6 éve. Azóta minden nap kijártam hozzá, de két éve, mikor kijöttem, hogy megnézzem a sírját eltűnt a sírja és egy újat raktak a helyére.

-          A bátyámét.

A beszélgetést 2 perc mély csend követte, majd újból megszólaltam.

-          Hogy lett belőled vámpír? –tettem fel a kérdést, ami már régóta motoszkál bennem.

-          A balesete után minden éjszakát itt töltöttem, lerészegedve. Mígnem egy magamfajta el nem jött ide. Azt állította, hogy ismerte a barátnőmet, de szemen szedett hazugság volt. Megkérdezte tőlem, hogy meg akarok-e halni. Nem tudtam mit válaszolni és elmentem. Másnap újból találkoztunk és feltette a kérdést. Ez addig ment így, míg végül semmi sem számított már és igennel feleltem. Másnap a föld mélyében találtam magam. Eltemettek. Este úgy éjféltájt eljött értem és kiásott. Elmondta, hogy nem haltam meg csak vámpír lettem. Ettől még inkább úgy éreztem, hogy a fájdalmamat a végleges halál vethet véget. De ekkor azt mondta, hogy találkozott a barátnőmmel és életben van, vagy legalább is itt kísért, hogy eljöjjön szerelme és örök békére nyugodhasson.

-          Eszerint, ha engem is úgy szeretett a bátyám, mint én őt, akkor van esély arra, hogy lássam, ha vámpírrá változok?

-          Igen, de tudnod kell, hogy ennek az az ára, hogy a poklok poklát kell átjárnod. A vámpír életben vannak szabályok. Sosem lehetsz biztonságban. A vámpírvadászok megtalálhatnak, és ha rád találnak, meghalsz. A másik meg, hogy a vámpírok több kolóniában élnek és egymás ellenségei. Ráadásul a kolónia kiszabhatja, hogy az emberek, akik tudomást szereztek a vámpírok létezéséről megöljék őket. A mi kolóniánk talán a legbarátságosabb ebből a szempontból, mert mi mindig békében éltünk az emberekkel, sosem ölt meg egyikünk sem senkit, és ha más kolóniákról tudomást szerzünk, hogy meg akarnak szabadulni valakitől megmentjük.

-          Hogyan? Egyáltalán miért avatsz be ezekbe? –értetlenkedtem.

-          Azért, mert rád sokan pályáznak. Amikor megmentetted azt a lányt sok vámpírt feldühítettél. Az meg még egy ok, hogy tudsz rólunk és meg kell, hogy védjelek a kivégző testülettől.

-          Az, hogy hogyan védesz meg az én véleményemtől függ, vagy már elhatároztad?

-          Minden helyzetben megkérdezem, hogy mit szeretne. A lehetőségek a következők: kitörlöm az emlékezetét, vámpírrá változtatom vagy meghal. A legtöbben az emlékezettörlést választják. A másik kettő viszont nem zárja ki egymásból a másikat. Az csak is az alanytól függ, hogy vámpír lesz-e belőle vagy meghal.

A következő pillanatban viszont ez a beszélgetés komolyabbra fordult.

-          Szeretnél közénk tartozni? –tette fel a kérdést.

-          Nem akarok úgy élni, hogy nincs senki, aki megértené, hogy milyen fájdalmas az életem. Te tudod min megyek keresztül. Ha azt választom, hogy töröld ki az emlékeimet, akkor újból egyedül maradok. Ha vámpírrá válást választom és sikerülne is nem biztos, hogy találkozhatok Kyle-al, de legalább te ott lennél nekem. Viszont ha meghalok, vagy netalántán azt választom, arra sincs garancia, hogy ott rátalálok Kylera vagy, hogy boldogabb leszek.

-          Döntened kell, mert közelednek! –kezdett siettetni. 

-          Azt szeretném, hogy…

Az ágyamban ébredtem. Már világos volt.