6.Caleb

Hazaértem. Anyukám faggatásba kezdtek.
- Végre nem vagy naphosszat a szobádba zárkózva és találkozol a barátaiddal. Azt hittük apáddal, hogy sose mész már máshova a temetőn kívül. -jegyezte meg anyu, ahogy beléptem az ajtón.
- Sosem lesz olyan mint előtte, de igyekszem továbblépni. Szilveszterkor megfogadtam, hogy újból élni fogok. -büszkén meséltem anyunak.
A rövid bájcsevej után a szobám felé vettem az irányt. Tapogatni kezdtem a nadrágom zsebét, mert azt terveztem felhívok egy rég nem látott ismerősömet. De mindhiába, mert a farmerem, csak zsebkendőt rejtett. leszaladtam, hogy a kabátomat is szemügyre vegyem, hátha a zsebében ott lapul a mobilom.
- Anyu hova raktad a kabátomat? -kissé már indulatosan kérdeztem tőle.
- Caleb, itt van egy kabát, de nem hiszem, hogy ez a tiéd lenne, mert nem tűnik túl férfiasnak, vagy most ez a divat? -próbált viccelődni.
- Ilyen nincs, rajta maradt a kabátom?! -tettem fel magamnak a kérdést.
Kirohantam a házból és a garázs felé futottam. Szerencsére apu éppen, akkor ért haza és helyettem is felnyitotta a kaput. Mielőtt beállhatott volna felkaptam a biciklimet és útnak indultam. Már az első utca megtételekor az arcom égett a hidegtől, átfagytam a hűvös szellőtől. Nem csodálkozok rajta, hiszen nem volt rajtam pulcsin felül semmi melegítő réteg. Siettem amilyen gyorsan csak lehet. Végül az utolsó kanyarnál összeütköztem egy Monten-Bike-sal. Szerencsémre semmim sem sérült meg, viszont a lánynak, akivel történt az ütközés, nem mondhatja ezt el magáról. A kabátja beleakadt egy ágba, ami felhasította és lyukat ütött rajta. A lábszára vérzett. Feltettem az első kérdést, ami a sokk után kijött a számon.
- Élsz? -közben a vállához értem.
Közben még tettem fel kérdéseket, de valószínűleg nem jutott el hozzá.
Ő csak annyit tudott mondani
- Asszem. -megnyugvásomra végre meg tudott szólalni.
- Egyébként csak azért jöttem, hogy megnézzem minden rendben van-e veled. De miért pattantál meg, a barátnőd nem mondta, hogy maradj otthon? -értetlenkedtem.
- Milyen barátnőm?
- A neve Lara, legalább is nekem ezt mondta.
Miközben tovább beszéltem hozzá felsegítettem. Látszódott rajta, hogy nincs képben, hogy fogalma sincs ki lehet az a Lara.
- Egyébként én Caleb vagyok. És te? -mutatkoztam be illendően.
- Honnan ismersz? Mit keresel itt? -tette fel a kérdéseit.
- Egy sikátorban találtam rád. Elájultál, mert hát... Igazából a kabátomért jöttem.
- Szóval ő az, a barátnőmnek adja ki magát. -kezdett magában beszélni, ami megrémített.
- Látom hiába siettem már felvenni nem tudom a kabátomat, viszont a telefonomat ide tudod adni? -próbáltam nem rákérdezni arra, amiről beszélt.
- Igen, tessék. De elmondanád nekem mi történt, mikor rám találtál és hogy jutottam haza? -kezdett magához térni és nem rébuszokban beszélni.
- Ha előbb beinvitálsz a házatokba. Bocsánat az udvariatlanságomért, de nincs az a 40 fokos meleg és a kabátom nem tudja teljesíteni a szolgálatát.
- Nem mennénk inkább valami kávézóba? -kissé titokzatoskodott.
- Félsz visszamenni, vagy csak a szüleidtől félsz, hogy mit szólnának, ha egy fiút vinnél haza? -próbáltam megérteni.
- Nem erről van szó. Csak... Na jó, ha megígéred, hogy előbb te benézel.
Mind a ketten felkaptuk a biciklinket és elindultunk a háza felé. Pár perces késéssel végre megtudtam a nevét is.
- A nevem Audry.
A ház előtt letettem a biciklimet, majd Audry is. Közeledtem az ajtó felé. Megragadtam a kilincset és benyitottam. Halk léptekkel mentem egyre beljebb. Egy pisszenést sem hallottam.
- Most már jöhetsz nincs senki. -szóltam Audrynak.
- Na végre. akkor elmeséled, hogy mi is történt velem, amíg nem voltam magamnál és hogy is találtál rám? -sietettet, szemeiben látszott a kíváncsiság.
- Az sétálóutcán lassú létekkel haladtam hazafelé, mikor meghallottam a sikolyodat. Egy sikátornál találtam rád. Furcsán hangzik és biztos őrültnek fogsz tartani, de egy vámpír szívta a véredet. Mikor meglátta, hogy feléd közeledek elment. Megtaláltam a lakcímkártyádat és hazahoztalak. A házatok előtt várt a barátnőd Lara, akinek átadtalak, hogy ne legyen furcsa, hogy egy idegen fiú hoz haza totál kiütve. Aztán hazamentem, észrevettem, hogy nálad maradt a kabátom és a telefonom és visszajöttem. Egyébként érdekelt, hogy mi volt veled.
- Nagyon köszönöm, de tudod nekem nincs Lara nevű barátnőm.
- De ha már elmeséltem neked, amit tudok, beavatsz abba, hogy miért menekültél el itthonról?
Kételyek merültek fel benne, láttam, hogy nem tudja mi a jó, ha elmondja vagy ha hallgat.
Végül a mellett döntött, hogy...
*B