3. Caleb

Újév napjára virradtunk. Csodaszép télies hangulat köszönt be a városba az esti havazásnak köszönhetően. Sokan ilyenkor még alszanak, de Caleb és családjának nem mindennapi menetrendjük van erre a napra, hiszen Kyle, Caleb bátyja 2 évvel ezelőtt meghalt. A család megtörve közeledik a fiú sírjához. Caleb a megemlékezés után még sok órát tölt el a sírnál egyes egyedül, tudni illik Kyle az ikertestvére volt. Talán azért is nem tudja feldolgozni a történteket, mert a baleset helyszínén Caleb is ott volt.

Két évvel ezelőtt szilveszter napján Kyle elhívott engem Michael barátunk házába szilveszterezni. Elterveztük, hogy most is, mint mindig együtt megyünk el ünnepelni. Indulás előtt tükörbe néztem. Igazán kicsíptem magam, hogy bevágódjak a lánynak, aki már régóta tetszik nekem. Sötétkék csőszárú nadrágot húztam, fehér pólóval, fekete zakóval. Kyle javaslatára a szokásos zselézés helyett hajhabot használtam a hajam formára igazítására. Egy kis Armanit lögyböltem magamra és máris indulhattunk.

-          Caleb olyan vagy, mint a menyasszonyok, haladj már! –siettetett Kyle.

Végül apáék vittek el. A megérkezésünknek mindenki nagyon örült, mert tudták, hogy nélkülünk nem teljes egy szilveszter este. Kyle és én először köszöntünk a házigazdának, Michael-nek. Majd külön váltunk. Végül azzal a lánnyal voltam végig, akibe belehabarodtam teljesen. Tudom, hogy ez meleges, de talán pont ez a kis ártatlanság a válasz arra, hogy ennyi lány barátom van. Pechemre ő is csak a barátom akart lenni. Megkért, hogy kisérjem el sétálni, mert egy kis friss levegőre vágyik. Míg mi a volt barátjáról beszélgettünk, Kyle éppen a többieket mentette az addigra tűzben égő házból. Mire visszaértünk, már ellepték az utcát mentők és tűzoltók. Michael utolsó szava mielőtt bevitték a kórházba az volt, hogy:

-          Nagyon sajnálom Caleb, nem tudtam bemenni érte, már lángokban állt a ház és ő már nem jött ki. –zokogta el a szörnyű hírt.

De ez már két éve történt. Azóta egyszer sem voltam szilveszterezni. De ez az év kivételesnek bizonyult. Michael és még négy barátom elhívtak, hogy menjek el velük szilveszterezni. Mindez, azért volt, mert tudták mennyire magamba vagyok roskadva még mindig. A szüleimnek órákig kellett győzködni arról, hogy végre kimozduljak. Végül belementem. 

Ismét a tükörben láttam magam, próbáltam mosolyogni, de az a széles vigyor, csak egy lepel. A ruhám természetesen most is olyan fontos volt, de már nem egy lány miatt, hanem, hogy Kyle büszke lehessen rám, hogy az ő segítsége nélkül is jól nézek ki. Fekete farmernadrágot, szürke hosszú ujjú pólót és egy fekete bomer bőrdzsekit húztam. A hajam stílusán nem változtattam.

Sétálva indultam neki a szakadó hóban, majd a buszmegállóban leparkolt elém Michael.

-          Elvigyelek?! –szinte parancsolt rám.

-          Igenis kapitány - viccelődtem -,de igazából hova is megyünk? –tettem fel a kérdést.

-          Egy romkocsmába, a neve ha jól emlékszem Mag’s. –kissé bizonytalannak tűnt. Na ugorj már be Caleb. –siettetett Michael.

Mikor megérkeztünk már ott voltak a többiek is. Öten csaptunk bele az estébe. Mivel Michael és még egy másik haverom már betöltötte a 18. évüket is, ők kértek nekünk is piát. Sorban jöttek a

tequilától kezdve a wiskey-ig minden. A többiek már az ötödik körnél tartottak, míg én csak a másodiknál. Közben elkezdődött a koncert is, amire sokan vártak. Nem voltam hozzászokva ennyi szeszhez, ezért kezdtem rosszul érezni magam. Hirtelen fejfájás tőrt rám és émejegtem is.

-          Bocsi skacok, de muszáj kimennem a levegőre.

Felkaptam a kabátomat és próbáltam áttörni az embertömegen. A legtöbben ahelyett, hogy hagytak volna kimenni megkérdezték tőlem, hogy jól vagyok-e. Végül mire kijutottam már teljesen tüzelt a fejem, izzadtam, mint a ló. Igaz a hirtelen hideg nem tesz jót, de ebben az esetben a pihekönnyű hideg hópelyhek simogatták az arcomat. Felnéztem és hagytam, hogy az arcomon gyűljenek hópihék. A havazás szép pillanatait talán a tűzijáték tette még szebbé. A látvány hatása teljesen magával ragadott. Követtem az égbolton megjelenő színjátékot. Megpillantottam az előttem levő kis csapatot is, akik ugyanúgy az ég felé kacsintgattak. Ha jól számoltam nyolcan lehettek. Csoportokra bomlottak. Leghátul egy lány maradt. Olyan volt, mintha szándékosan menne lassabban a többieknél. Talán csak azért látszódott így, mert gyönyörködött a tűzijátékban. Végül a kémkedésem alább hagyott, mivel a piros lámpa megállított egy kereszteződésnél. Mire zöldre váltott a lámpa a tűzijáték abba maradt. Ebben a pillanatban felhívott Michael. Felvettem és beleszóltam.
- Szia Caleb! Hol vagy már, mindenki hiányol. Na gyere vissza és folytassuk a szilvesztert.
- Persze mindjárt ott vagyok.
Ezután letette a telefont és elindultam a Mag's-be. Az esténk jól telt, mikor visszamentem próbáltam magam mögött hagyni a történteket és felszabadultan folytatni az éjszaka hátralevő részét. 
Látszólag ez sikerült, mert másnap arra keltem, hogy a házunk előtt egy padon aludtam. Az utolsó emlékem az volt, mikor visszaszámláláskor azt kívántam, hogy ez az év más lesz. Újra a társadalom fontos szereplője leszek és újból sok barátommal fogok találkozni, lógni délután. 
Az újévet már azzal kezdtem, hogy Michael elvitt egy kávézóba és elmesélt mindent, amiről eddig lemaradtam. Ki kivel jár, milyen balhék történtek és hogy mennyire hiányolnak engem. Úgy érezték, hogy én is mint Kyle eltávoztunk örökre. A hosszú beszélgetések, programok eszembe juttatták, hogy miért is ő a legjobb barátom. Rá mindig is számíthattam, ő az aki mindig ott van nekem főleg most, hogy meghalt a testvérem.
Ma viszont Michaelnek valami közbejött. Megittam a teát, amit rendeltem és elindultam hazafelé. Azon az úton sétáltam, amin szilveszterkor is, mikor a tűzijátékot követtem. Az út még mindig tele volt hóval. A fák ágai olyan hangulatot keltettek bennem, mint a filmekben. A lépteimet egyre inkább apróztam, hogy minél tovább tartson ez a pillanat. Hogy még inkább beleéljem magam, behunytam a szememet. Annyira magával ragadott a téli időjárás, hogy megfeledkeztem arról is, hogy már egy lépést sem tettem. Egyszerre a csendet egy szörnyű sikoly szakította meg. Ha jól hallottam egy lány az. A kíváncsi természetemnek köszönhetően egyből futni kezdtem a hang után. Egy sikátorhoz értem. Először észre se vettem, hogy ki lehet az, de végül rájöttem, hogy a lány, akit követtem szilveszter éjjelén. Közelebb merészkedtem és mikor láttam, hogy mi történik vele egyszerre úgy éreztem, mintha álmodnék. Megdörzsöltem a szememet, de semmit sem változott a kép. A félelem egyszerűen rá volt írva a lány arcára, közbe kellett lépnem. Az alak, aki eddig takarásban volt, hirtelen megmozdult. A lány nyakára cuppant a szája. Közelebb mentem, de ekkor már a lány vére a hóra csöppent. Egyre nagyobb és nagyobb lett a tócsa. A kezdeti sokk alább hagyott és megszólaltam. 
- Hé te! Ha még egy csepp vérét kiszívod kénytelen leszel megismerkedni a bal öklömmel. -fenyegettem kissé gyerekesen. 
Tényleg ezt mondtam egy vámpírnak? Nem hittem a saját fülemnek. Mikor láttam, hogy a lány már nem volt eszméleténél odarohantam. Természetesen a bal öklömet készenlétben tartva, de mire odaértem már hűlt helye volt a támadónak. A lány a földre esett. Ártatlannak tűnt, ahogy a szeme csukva volt. Először semmi ötletem sem volt, mit tehetnék, nem lett volna jó ötlet rendőrséget hívni, hiszen ki hinné el, hogy szegény lány egy vámpír támadta meg. Aztán beugrott. Megnézem, hogy van-e nála irat. Először a kabátzsebében kutattam, majd a táskájában. Elég kínosan éreztem magam, mert nem illendő egy lány táskájában kutakodni, de ez az eset szerintem kivétel. Mikor rátaláltam a lakcímkártyájára hangosan elüvöltöttem magamat- "ez az, meg van" -, majd visszatettem a táskájába. Szerencsére tudtam merre kell menni, mert ismertem a környéket már régebbről. 

 Felvettem és a karjaimban tartva elindultam a háza irányába. A hidegtől teljesen átfagyott, a kabátjából csavarni lehetett a vizet. Mikor egy padhoz értem leültettem és a kabátomat ráadtam, majd folytattam a sétálást. Húsz percbe telt mire a házukhoz értem. Már teljesen besötétedett. Messziről megpillantottam egy alakot a ház ajtaja előtt. Az illető közel egyidős lehetett a lánnyal. 
- Hál'istennek, hogy megvan. Hol találtad meg? Tudod mit, inkább átveszem, nehogy valami baj történjen abból, hogy egy fiú hozta haza. -ajánlotta fel a lány barátja.
- Nem szeretném, ha bajba kerülne, de talán egy kicsit jobban kéne vigyáznod rá, mert kicsit elveszettnek tűnt mikor rátaláltam-próbáltam eltusolni az igazságot- ,de hogy hívnak?
- A nevem Lara és a legjobb barátnője vagyok. És téged hogy hívnak?
A kezét nyújtotta, de a hideg miatt nem akartam, hogy megfagyjon az ő keze is, de végül hozzám érintette a kezét. Igaz csak egy pillanatra, de érződött, hogy már Larának is majd megfagy a keze a hidegtől.
- Calebnek. Megkérhetlek arra, hogy ne mondd el a barátnődnek, hogy én hoztam haza? 
- Hát ha ezt szeretnéd? Egyébként köszönöm a segítségedet.
- Ez számomra természetes, de sajnos mennem kell, szia!
Ő is elköszönt, majd hátat fordítottam és egyre távolodtam a háztól.
*B